Üzentek az írek az ukrán menekülteknek: véget ér az aranyélet

2023. december 12. 19:50

Írország csökkenteni fogja az újonnan érkező ukrajnai menekülteknek járó juttatásokat és a lakhatási támogatást is.

2023. december 12. 19:50
Refugees from Gaza in Odesa

Az állami juttatásokat az eddigi heti 220 euróról (84 ezer forint) 38,8 euróra (15 ezer forint) mérséklik, és legfeljebb 90 napra korlátozzák azt az időt, amíg a menekültek állami szálláshelyeken maradhatnak.

Valamivel több mint százezer ukrajnai menekült érkezett Írországba az Ukrajna ellen Oroszország indította háború 2022. februári kezdete óta. Ezzel az 5,3 milliós Írország fogadta be Nyugat-Európában lakosságarányosan a legtöbb ukrajnai menekültet. Leo Varadkar miniszterelnök kedden közölte, hogy mintegy 80 ezer ukrajnai menekült tartózkodik továbbra is Íroroszág területén.

A jövő év elején bevezetendő megszorítások nem vonatkoznak az állami szálláshelyeken eddig elhelyezett mintegy 70 ezer ukrajnai állampolgárra.

A kormány közölte, hogy a juttatások mértékét a többi nyugat-európai országban bevett összegekhez, illetve a más országokból származó menedékkérők juttatásaihoz igazítják.

A menedékkérők elszállásolásáért felelős hatóság a múlt héten már sátrakat kezdett kiutalni az újonnan érkezőknek, miután kifutottak a rendelkezésre álló lakásokból.

(MTI)

Nyitókép: Nina Liashonok / NurPhoto / AFP 

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I feel the earth move under my feet
2023. december 13. 08:10
Kell a pénz négerre...
hunok99
2023. december 13. 05:56
Helyes.....lesz itt meg rosszabb is, ez csak a kezdet..... Kuldjek ki a ket nyomentumos ribit Klaraval, azok fozhetnek is a szerencsetleneknek!!!!
gebsi1
2023. december 13. 02:11
"A jövő év elején bevezetendő megszorítások nem vonatkoznak az állami szálláshelyeken eddig elhelyezett mintegy 70 ezer ukrajnai állampolgárra." Nesze semmi fogd meg jól. Majdnem annyit fizetnek egy Ukrajnától 2000 km-e menekülő(?) "menekültnek mint egy nyugdíjasnak aki dolgozott 20-30 évet. Egészen elképesztő ez a jóemberkedés meg más faxával történő csalán verés.
tapir32
2023. december 13. 01:28
"A destabilizációnak döntő szerepe volt Hitler hatalomra jutásában, mivel a német emberek azt várták Hitlertől, hogy amennyiben ő kerül hatalomra, akkor az utcai harcoknak vége lesz." Wiki Azért utáljuk a balliberális destabilizálókat, a NoÁr-okat és társaikat, mert nem akarjuk Gyurcsányt a szemkilövetőt és Dobrevet a magyar gyalázót! Azért utáljuk a gazdasági téren destabilizáló balliberálisokat, mert a forint gyengítésével, az infláció gerjesztésével, az EU-s pénzek visszatartatásával zsarolják a népet és így akarnak hatalomra jutni! Azért utáljuk az ellenzéket mert felelőtlenül politizál! A baloldali összefogás propagandájában az szerepelt, hogy hatalomra jutásuk esetén azonnal megszüntetik az orosz gáz és olaj importját, Paks II-t nem építik meg és Paks I-et azonnal leállítják. A rezsicsökkentést és az ártámogatást eltörlik. Ha, ez megvalósul akkor, Magyarország már rég tönkre ment volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!